2017. január 8., vasárnap

Vegán bolognai spagetti dióval

Nemrég hallottam az ötletet, hogy a diót mint húspótlót a spagettihez is érdemes kipróbálni. Nem bántuk meg, amellett, hogy nagyon gyorsan elkészül, nagyon finom is. :)

hozzávalók:
0,5 kg spagettitészta
2 fej vöröshagyma
3 dl durvára darált dió
2 dl víz
olaj
7,5 dl (házi) paradicsomlé - vagy dobozos sűrítmény
fűszerek ízlés szerint - bazsalikom, oregánó, zsálya, kakukkfű, őrölt pirospaprika
szójajoghurt - opcionális

elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk, és elkezdjük megpárolni kevés olajon és vízen. Ha már puha, hozzákeverjük a diót és 1 percig együtt pirítjuk őket. Ezután adjuk hozzá a vizet és a paradicsomlevet, valamint a fűszereket. Kb 10 percig főzzük, amíg kicsit sűrűsödik és a dió is puhul.
Eközben a tésztát is kifőzzük a szokásos módon - forrásban lévő sós, olajos vízbe dobjuk a tésztát és 8-10 perc alatt puhára főzzük, majd rögtön leszűrjük.
Ha a szósz is elkészült, a tészta tálalható - nyakon öntjük szósszal, és joghurt vagy sajt, esetleg olivabogyó is mehet a tetejére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése