Dédi féle házi dinnye savanyúság (nem a hagyományos recept)

 


Gyerekkorom óta családilag a kedvenc savanyúságunk, egész évben beosztjuk, hogy minden jeles alkalomra jusson belőle.

Dédi még maga keverte az egész savanyító levet, dunsztolta, kicsit hosszabb volt a folyamat. Aztán a nagymamám, ahogy idősödött, és elérhető lett a boltokban a zacskós "változat", megtalálta, hogyan érhetjük el ugyanazt az ízélményt. Az utóbbi években, mióta már ő sincs velünk, én örömmel készítem, és közben mindig rá gondolok. :)

Hozzávalók:

Kb egy nagy dinnye fele, ~4-4.5kg
0.5kg cukor
1 cs (200g) kapros savanyúság eltevő - pl Szilas márkájú 
4dl 20%-os ecet

Először a levet készítjük el, a zacskón lévő utasítás szerint, kivéve, hogy cukrot is teszünk bele: 4.5l vízhez adunk fél kg cukrot, majd felforraljuk. A vízbe öntjük a tasak tartalmát, és néhány percig még forraljuk. Kihűtjük, és hozzáadunk 4dl 20%-os ecetet. Átkeverjük. (Ez a lé használható később is még pár napig, ha hűtőben tároljuk.)

A dinnyét a fehér részéig kivágjuk a héjából, majd a gyümölcshúst darabokra vágjuk. Tiszta befőttes üvegekbe szedjük úgy, hogy minden üveget megtöltünk amennyire csak lehet. Végül színig öntjük az elkészített lével, celofánt vagy fóliát teszünk rá, és szorosan lezárjuk a lapkával. Dunsztolni sem kell, mehet a kamrapolcra.

Kb 3 hét után már fogyasztható puhaságú lesz, és nagyon finom! :)

Megjegyzés: az is jó benne, hogy ha egy kevésbé édes dinnyét sikerült vásárolnunk, erre a célra tökéletesen megfelel.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések