Napfényes étterem

Ezúttal a fenti étteremben tapasztalt fantasztikus vacsoránkról szeretnék írni pár sort.
Férjecskémet leptem meg azzal, hogy születésnapja alkalmából ellátogattunk ebbe a (budapesti) vegán étterembe, ahová már régóta terveztünk elmenni. Valóban minden hozzávaló tisztán növényi, így kedvünkre válogathattunk a levesek, számtalan főétel, pizzák, saláták, desszertek között.

Megkóstoltuk zöldséglevesüket daragaluskával és a babgulyást is,
görög salátát, és a Napfényes tálat, mely tartalmazott ötféle feltétet hagymás burgonyával és lilakáposztával, valamint rizibizit is. Azt hiszem nem meglepő, ha azt írom, hogy ennyi mindent nem tudtunk megenni, de sebaj, mert a maradékot szívesen elcsomagolták, így másnapra is volt ebédünk. :)
Igaz, használtak olyan alapanyagokat, amiket én nem gyakran szoktam - mint pl. készen kapható vegán majonéz, növényi sajt - , de az ízek magukért beszéltek.

Az árak. Először nem tűnt túl olcsónak a hely, de utánagondoltam, hogy milyen árakkal is találkoztam, amikor legutóbb más vendéglők árlistáját nézegettem. Rájöttem, hogy máshol leginkább a pizza (sajt nélkül), vagy egy tészta az, amit gond nélkül megehetünk (ezek hátterén nem gyakran járunk ilyen helyekre), nem voltak elrugaszkodottak az árak. És persze ne felejtsük el azt a tényezőt sem, hogy milyen alapanyagokból dolgoznak.
Ezt a helyet szívesen látogatnám gyakrabban! :)

Honlapja elérhető:
http://www.napfenyesetterem.hu/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések