Vegán nyaralás

Nyaralni voltunk. Vegán hozzáállással nem is olyan egyszerű! Ez volt az első nyár, amikor nagyon oda kellett figyelnünk akkor is, amikor nem a megszokott környezetben voltunk. Írtam már róla, hogy a férjem semmilyen mértékben nem fogyaszthat tejterméket (IBS). Persze, az elveink is fontosak, de néha könnyebb lenne egy kicsit ""bűnözni""... Főleg, amikor szabadságolunk.
Mivel talán nemcsak mi vagyunk így, leírom, mi mire jutottunk.


A legfontosabb: a turmixgépet nem hagytuk itthon. :) Minden nap ettünk valamilyen gyümölcsturmixot müzlivel, hiszen ha már tejmentes fagyival nem találkoztunk (csak glutén-és cukormentessel), legalább az hűvös és krémes volt.
Egy ismerősünk (akinek hasonló gondjai vannak) mesélte, hogy ők is készítettek a nyaralásukon turmixot, illetve abból fagyit. A fagyizóban először csak pislogtak rájuk, amikor közölték, hogy csak tölcsért kérnének szépen, de aztán elmondták, mi a gond, így nem maradt el a fagyi, tölcsérben. :)

Sütöttünk palacsintát is, mert a készen kaphatók sajnos szintén nem kóserek.

Ezenkívül vittem még olyan "bolti dolgokat" is, amiket egyébként nem túl gyakran fogyasztunk, mint pl. szójavirslit, növényi alapú sajtot és pástétomot.

Gyorsan elkészült még a cukkinis lecsó is rizzsel, illetve a grillezett zöldségek salátával.

És voltunk étteremben is, ahol a férjem pizzát kért - természetesen sajt nélkül, én pedig rántott zöldségeket (fantasztikusan finom tartármártással, igen, ez látszik a képen is).
A pincér srác aranyos volt, aggódva kérdezte, hogy milyen a pizza, mert ő olasz, mindennap eszik valamilyen formában mozzarellát, és nem tudja elképzelni, hogy ő anélkül éljen (na meg a pizzát sem). :)

Na meg, ne felejtkezzünk el a hidratálásról ebben a melegben, a kókuszos házi limonádé is utánozhatatlanul finom volt.

Paradicsomléből pedig gyorsan elkészíthető egy könnyű nyári olaszos leves.

A nyaralás gasztronómiai részéről azt hiszem, ennyit, talán sikerült egy-két tippel ötletet adnom a tervezéshez...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések